 Az írás alján hozzászólhatsz...
|
Február 01, 2010 - 22:34
Dobos Hajnal: Mindig - (1 hozzászólás)
A keserűség Stradivari-mesterfáiból
kivésett, zengő, sikoltó, panasz-alázott
ezer húrjain reszketem
sovány, izzadó vonómat:
én vagyok kóbor muzsikása
a le nem kottázott fájdalomnak.
Kőkocka-udvarok gangos
börtön-körsétányai között
csenevész leánder-hallgatóság…
Mennyből fillér-esőket szórnak:
én vagyok kóbor muzsikása
a le nem kottázott fájdalomnak.
Jaj, ne sírjatok, hadd sírok én!
Hadd én zendüljek itt a zajban.
Lázban halálig házaló,
konok-keserves – mindig árva,
a le nem kottázott fájdalom
örökös kóbor muzsikása.
|
| zso@gondolkodom.hu - Február 02, 2010 - 13:07 |
DH-hoz
még mindig fájni tud,
s ezen nem segít éjféli kiáltás,
mert a filléres esők örökkévalók...
érzésim persze hívnak, - hívnának.
hogy mire tizenkettőt üt az óra,
térjek az "odafelvaló"-ra....
de kevés már nekem az érzés,
hisz' nem tudom mi végre,
hogy az égre
nem írnak más érzést,
csak megérzést...?
és csak borzadok,
mint vérző századok
közé hullt
gyáva múlt.
és gyöngeségem
maradt az ékem.
és halni jó, ha hallni nem lehet.
s kinek van füle a hallásra,
téved....
de bár volna másképp,
hogy lelkem, ki réved
röppenne feljebb,
égi szárnyként...
|
    |
| | |
